Ugrás a tartalomra

Testvérvárosi konferencia

Létrehozva
Testvérvárosi konferenciát tartottak Miskolcon. Az idei tanácskozásra öt külföldi város delegációja érkezett hogy megosszák tapasztalataikat a miskolci szociális ellátásban dolgozó szakemberekkel. Idén a tanácskozás témája az esélyegyenlőség volt.
A kétnapos konferencián szó volt a fogyatékkal élők foglalkoztatásáról, a szociális ellátó rendszer kihívásairól és az akadálymentesítésről is. Hiszen törvény szabályozza, hogy minden közintézményt elérhetővé kell tenni mindenki számára. Akadálymentes az épített környezet akkor, ha annak kényelmes, biztonságos, önálló használata minden ember számára biztosított, ideértve azokat az egészségkárosodott csoportokat is, akiknek ehhez speciális létesítményekre, eszközökre, illetve műszaki megoldásokra van szükségük.
A módszerekről és lehetőségekről számoltak be a testvérvárosok képviselői a pénteki konferencián. A szakemberek szerint ez a területe a szociális ellátásnak még nagyon gyermekcipőben jár. Bár a feladat ugyanaz, az országok mégis más-más eszközöket használnak az esélyegyenlőség és azon belül az akadálymentesítés megvalósítására.

A konferencián többek között az is elhangzott, hogy a munkaerő piacon is fejlődés figyelhető meg, hiszen egyre több cég alkalmaz sérült, vagy fogyatékkal élő munkavállalókat. Illetve arról is beszéltek, hogy Miskolc város önkormányzata kiemelten kezeli nem csak az esélyegyenlőség megteremtését, hanem az épületek akadálymentesítését is, amiben sokat segítenek a civil szervezetek is.


Póczós N.