A bükkszentlászlói óvodások kétnyelvű műsorral készültek az ünnepségre. A településen meghatározó szerepet tölt be a szlovák nyelv és azok a hagyományok, amelyeket az idősek a mai napig megőriztek. A gyermekek az itt működő óvodában nap, mint nap két nyelven tanulják a dalokat, mondókákat.
Az 1700-as években szlovák nemzetiségűek alapították Bükkszentlászlót, ami 1982-ig önálló településként működött, akkor azonban Miskolchoz csatolták. Hatalmas előrelépésnek számított, mikor a rendszerváltás után 1994-ben szlovák kisebbségi önkormányzat alakult. A több mint 900 fős településen ma is sokan vallják magukat szlováknak.
1998-ban a Miskolci Önkormányzat felépítette az óvodát. Az intézménybe akkor 15 gyerek járt, akik ma már mind középiskolások. Az óvoda fennállásának 10. évfordulóját színes, kulturális műsorral ünnepelték, ahol az érdeklődők megtekinthették azt a kiállítást is, amely az elmúlt 10 évben készült rajzokat, fényképeket mutatta be a látogatóknak.
Tomorszki I.