December 7-én helyi népszavazáson döntenek a tapolcaiak arról, hogy önálló községként működjenek-e tovább, vagy maradjanak Miskolc része. A városrészben élő, dolgozó embereket kérdeztünk arról, nekik mi a véleményük.
Kocsis Levente települési képviselő nem támogatja a városrész leválását. Mint fogalmazott, eddig még nem látott olyan számításokat, amelyek kellően alátámasztották volna akár egyik, akár a másik oldal álláspontját, az elszakadást azonban semmiképpen sem tartja megfelelő lépésnek.
– Kétségtelen, hogy vannak hiányosságok Tapolca fejlesztését illetően. A városvezetés nagyobb figyelmet is fordíthatna a területre, sok a tennivaló, erre már számtalanszor felhívtuk a figyelmet. A leválást azonban miskolciként semmiképpen sem tudom támogatni, nem ez a megfelelő megoldás – fogalmazott a miskolctapolcai városrész települési képviselője.
Petrovicsné Zsíros Tünde, a miskolctapolcai óvoda vezetője úgy gondolja, az intézmény mindenképpen rosszabb helyzetbe kerül a jelenleginél, ha a tapolcai városrész leválik Miskolcról. Megítélése szerint egy önállósult kistelepülésnek nem állnak majd rendelkezésére a megfelelő anyagi eszközök, hogy az eddig megszokott szinten fenntartsa és fejlessze az óvodát.
– A miskolci önkormányzat sokat tett már ezért az intézményért. Színvonalas ellátást biztosító, szép óvodánk van, véleményem szerint mindenképpen rosszabb helyzetbe kerülünk, ha Tapolca elszakad Miskolctól.
Dózsa Lászlóné, a Kazinczy Ferenc Általános Iskola Miskolctapolcai Tagiskolájának igazgatója magánszemélyként nem kívánt véleményt nyilvánítani a tapolcai népszavazást illetően. Mint mondta, ő nem itt lakik, a döntés a városrész maradásáról vagy elszakadásáról a helyiek ügye, hiszen ők viselik majd a szavazás következményeit, bárhogy is alakuljon.
– Annyi azonban bizonyos, hogy az iskola szempontjából semmiképpen sem lesz szerencsés, ha esetleg a leválás mellett döntenek a szavazás résztvevői – tette hozzá. – Jelenleg nagyon jó az együttműködésünk miskolci „anyaiskolánkkal”, azaz a Kazinczy Ferenc Általános és Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Iskolával. Nagyon kétséges, hogy ebből az integrációból kiszakítva, önállóan milyen szinten lenne képes egy helyi önkormányzat a működés, fejlesztés feltételeit biztosítani.
Dr. Pásztóhy Gyöngyi miskolctapolcai háziorvos elsősorban az ügyeleti ellátás sorsát látja bizonytalannak egy esetleges leválás esetén a városrészben. Mint lapunknak elmondta, ha ezt a miskolci rendszerből kiválva, önállóan kell megszerveznie egy újonnan alakult tapolcai önkormányzatnak, az igen nagy leterhelést jelent majd a területen dolgozó orvosoknak.
– Ez a dolog teljesen bizonytalan, egyetlen szó sem esett róla eddig. Igen esedékes már az orvosi rendelő felújítása is, ez komoly beruházást igényel, számba kell venni, hogy egy községi önkormányzatnak meglesznek-e ehhez is – sok más mellett – az anyagi erőforrásai – sorolta kétségeit a doktornő, aki szerint a zökkenőmentes, biztonságos orvosi ellátás helyzete egyike a legkomolyabb kérdéseknek, amelyeket egy ilyen döntést megelőzően át kell gondolni.
Barkóczi István a leválást szorgalmazóktól számokat vár. A városvezetéstől pedig azt, lépjen túl a látszatberuházások korszakán. Miskolc szégyenfoltjának tartja, hogy a „Vizek völgye” projekt fuccsba ment.
– Nem győztek meg a leválás hasznáról. Nyitott vagyok, de üzletemberként várom, számokkal bizonyítsák be, mit hozna a leválás. A maradás pártján vagyok, de a városnak azon túl, hogy befektetőket keres, sokkal több pénzt kellene Miskolctapolca fejlődésére szánni. Nap mint nap ott sétálok a kutyámmal és látom, itt fordul meg a legtöbb külföldi rendszámú autó. Tapolca hatalmas vonzerővel bír, épp ideje komolyan venni.
Dr. Balla László jelenlegi helyzetben nem látja értelmét a leválásnak, mivel a szükséges fejlesztésekhez a pénzügyi forrásokat egy község, esetleg kisváros csak több év után tudná biztosítani, amely a városrész helyzetének további romlását jelentené.
– Miskolctapolca fejlesztési érdekét úgy tudjuk érvényesíteni, ha a város vezetése az itt élőkkel a fejlesztésekről előzetesen egyeztet, és a megvalósítás ellenőrzésébe is bevonja őket. Így megvalósulhatna a csendes lakóövezet, amelyhez kapcsolódhatna Miskolc lakosainak és a turistáknak is kulturált kikapcsolódást biztosító parki és fürdőkörnyezet.
Az együttműködést segítené egy személyi regisztrációhoz kötött nyilvános honlap, egyetértés-nyilvánításra alkalmas szavazással.
Simon István, aki sokat tett azért, hogy Miskolctapolcán református templom várja a híveket, nem érti, miért a Hősök terébe „nyomták” a pénzt, miért a Selyemréti strandot újítják meg. Szerinte a város, a „Vizek völgye” projekt miatt szavahihetetlenné vált sokak szemében. Biztonságosabbnak tartja azonban a Miskolcnál maradást, mint a leválást.
– Magán-szállásadóként észt, litván turistákkal is találkozom. Korábban Tapolca a város virágos kertje volt, ha maradunk, több figyelmet kérünk, mint az elmúlt években. Ha komolyan vennék Tapolca turisztikai vonzerejét, olyan fürdőváros lehetnénk, mint Bogács vagy Mezőkövesd.
Papp András a görög katolikus lelkész, eddig még nem sok konkrétumot hallott, most fog tájékozódni.
– Figyelek mind a két oldal érveire és ennek fényében, az érvek valóságtartalma alapján fogok szavazni.
Edőcs József szerint Miskolctapolca a város mostohagyermeke, mert rangjához képest méltatlanul bánnak vele. Úgy látja, a leválást sürgetők érvei naivitásról árulkodnak. – Nagy felelősség ez a kampány, visszafordíthatatlan károkat okozhat. Ha méltó képviselete lenne Tapolcának, ésszerűbb lenne a nagyvároson belül maradni. Egyik oldal sem elég meggyőző, bizonytalanságban várjuk a tájékoztatást.
Ducsai György felháborítónak tartja, hogy olyan emberek szorgalmazzák a leválást, akik semmit sem tettek a városrészért. Attól tart, a komolytalan társaság önös érdekből, egzisztenciális okokból szeretne önkormányzatot indítani Miskolctapolcán. – A csalódott emberek bedőlhetnek a szélhámosoknak, nem tájékoztatják őket, milyen változásokat hozhat a leválás. Szó sem esik arról, lenne-e 2-es busz, vagy miből tartaná fenn magát községként Tapolca az átmeneti időszakban. Elsősorban korrekt tájékoztatást várok, és több figyelmet Miskolctapolcának – ez a legfontosabb.