Ebből a működési célú kiadás (városüzemeltetés, intézményhálózat fenntartása, stb.) 38,5 milliárd Ft, (a kiadási főösszeg 82%-a), a felhalmozási célú kiadások 13,6%-os részarányt képviselnek (6,4 milliárd Ft). A költségvetés tartalékok címén 330 millió Ft-ot (0,7%), adósságszolgálati kiadások céljára 1,7 milliárd Ft-ot (3,7%) irányoz elő a költségvetési javaslat. A sok rossz mellett jó hír, hogy a beruházási és felújítási feladatok költségvetésen belüli részaránya mintegy 2%-kal növekszik.
A bizottságok véleményei után a képviselő testületben helyet foglaló frakciók álláspontjai hangoztak elé az idei bevételekről, kiadásokról és hitel állományról.
Szebeni Péter az MSZP frakció nevében leszögezte, hogy a mostani költségvetés a szigorú takarékosság jegyében készült. Kiemelte a pályázatok fontosságát, hiszen Miskolc csak így tudja kiegészíteni a költségvetését, biztosítani a város fejlődését.
Mint mondta: ,,A költségvetési javaslat 44 milliárd 582700 forint bevétellel és 2,4 milliárd Ft bankhitel igénybevételével számol.
- A saját bevételeknél, illetékeknél, helyi adóknál összességében kb. 1,1 milliárd Ft-tal magasabb bevételt tervezünk az előző évinél.
- A fejlesztési nagy projektekhez kapcsolódóan igénybe veszünk a 2007-ben kibocsátott kötvény forrásából 2,7 milliárd Ft-ot, mint előző évi pénzmaradványt, továbbá a Miskolc-Diósgyőri Labdarúgó és Atlétikai Stadion rekonstrukciójához, illetve az Avasi városőrség működtetéséhez 2008. végén kapott állami támogatásból 300 millió Ft, illetve 120 millió Ft pénzmaradvány igénybevétellel számolunk.
- Forrásaink kiegészítésére 200 millió Ft működési célú hitel felvételével, továbbá beruházásokhoz 2,2 milliárd Ft fejlesztési célú banki hitel felvételével számolunk. Összességében a tavalyi évinél 2,2 milliárd Ft-tal kevesebb bankhitel igénybe vételét tervezzük.”
A költségvetési tervezet csaknem 3,6 milliárd Ft-tal alacsonyabb az előző év eredeti előirányzatánál. A kiadási oldalt érintő új elemeket sorolta ezt követően a képviselő, amelyek a következők:
- 2009-től alapvetően átalakul a szociális segélyezési rendszer és ezzel párhuzamosan a közcélú foglalkoztatás rendszere is. Ennek hatására a közcélú foglalkoztatásnál közel 450 millió Ft-os növekmény jelentkezik.
- A kiadási szint emelkedését eredményezte ugyanakkor, hogy a gazdasági válság okozta bizonytalanság ellensúlyozására a helyi adóbevételekkel összefüggően 150 millió Ft céltartalék képzésére került sor, valamint a felhalmozási kiadások tervezett nagyságrendje is több mint 400 millió Ft-tal magasabb az előző évinél.
- A belépő új létesítmények (pl. versenyuszoda), az energia áremelések kompenzálására beépített fedezet, valamint az élelmezési normaemelés is növelték a kiadási szintet.
Az intézményi költségvetésekben a feladatellátás biztosításához az intézményi saját bevételek és a központi normatív állami hozzájárulások mellett jelentős nagyságrendű az önkormányzati kiegészítés mértéke is, melyet ágazatonként a következő:
- Szociális rendszer 60 %, 1,5 milliárd Ft
- Oktatási rendszer 36 % 6,1 milliárd Ft
- Kulturális rendszer 52 % 1 milliárd Ft
Összességében ez azt jelenti, hogy 7,7 milliárd Ft-ot 2009-ben az önkormányzat saját bevételeiből ezen intézmények megfelelő szintű fenntartására költ.
A tervjavaslatban összességében 330 millió Ft szerepel. Ebből az általános tartalék összege 150 millió Ft.
A céltartalékként előirányzott 180 millió Ft-os összegből a gazdasági válság okozta bizonytalansággal összefüggésben az esetleges adóbevételek kiesésének kompenzálására 150 millió Ft-ot tervez a város.
Szebeni Péter a frakció nevében elfogadásra ajánlotta a költségvetést, miközben hozzátette, hogy a szakszerű módosító indítványokat – ahogy minden évben – idén is támogatjuk. Ilyen a Fidesz tapolcai Békás tóval kapcsolatos, az SZDSZ mentori hálózattal kapcsolatos, a Környezetvédelmi és Energiaügyi és az Ifjúsági, Szociálpolitikai és Sport Bizottság fejezeten belüli átcsoportosításokkal kapcsolatos módosító indítványai.