Petrovics Sándor, az egri kapitányság vezetője arról beszélt, hogy tavaly kétszer annyi demonstrációt kellett biztosítania a rendőrségnek a városban, mint az azt megelőző évben. Hozzátette: a nagyjából harminc tüntetés nagy erőket vont el a közbiztonsági feladatoktól. A kapitány elmondta, hogy miközben 2,3 százalékkal csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma, megszaporodtak az erőszakos, garázda jellegű esetek, emiatt egyre nagyobb igény mutatkozik a rendőri jelenlét erősítésére a közterületeken.
Juhász István hangsúlyozta, hogy az állampolgárok biztonságérzetének növelése érdekében „az intézkedési aktivitás fokozását” várja munkatársaitól. Ezt elősegíti szerinte, hogy a kormány plusztámogatásának köszönhetően a szokásosnál negyven rendőrrel több teljesít napi 8 órás szolgálatot a megyében.