Ugrás a tartalomra

Szemtanúkat keres a rendőrség

Létrehozva
A rendőrség kéri a lakosság segítségét egy személyi sérüléses közlekedési baleset kapcsán, mely 2009. március 2-án Miskolcon a József A.u. és a Baross G.u. kereszteződésében történt. 

Egy 13 éves helyi fiú elmondása szerint gyalogosan haladt a kijelölt gyalogos átkelőhelyen. Ennek során a József A. úton a forgalomirányító fényjelző készülék villogó sárga jelzésénél ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú sárga vagy fehér színű kis áruszállító járművel a külső forgalmi sávban történő haladása során nem biztosított elhaladási elsőbbséget részére. Ennek következtében áthaladt a fiú lábán. Az autós a történtek után a baleset helyszínén megállt, megkérdezte a gyalogost, hogy sérülést szenvedett e, majd a nemleges válasz után elhajtott.

A fiút később hozzátartozója szállította kórházba, ahol az elsődleges orvosi vélemény szerint 8 napon belül gyógyuló könnyebb sérülést állapítottak meg, így ellátása után lakására távozott.

A rendőrség kéri , hogy akik 2009. március 2-án 8 óra 45 perc körüli időben a Miskolcon a József A.u. és a Baross G.u. kereszteződésében közlekedett és látta a történteket jelentkezzenek.

Bejelentéseiket megtehetik személyesen a Miskolci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán, illetve telefonon a következő számokon: 46/514-528, 46/514-511 25-28-as mellék, vagy az ingyen hívható 107-es számon.