Ugrás a tartalomra

Vitték a WC-ajtót is

Létrehozva
Nem maradnak következmények nélkül a gyermekkorúak által elkövetett bűncselekmények – írja közleményében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság. A Szerencsi Rendőrkapitányság lopás vétsége miatt indított eljárást két gyermekkorú elkövetővel szemben.

A Taktaharkányi Rendőrőrsön, március 03-án a délutáni órákban tettek bejelentést, ami szerint ismeretlen elkövetők egy helyi portáról faanyagokat vittek el. A tolvajok 4 darab kerítés faoszlopot, tűzifát és a kinti mellékhelyiség faajtaját is eltulajdonították. A lopással és a rongálással kevesebb, mint 20 000 forintos kárt okoztak az elkövetők.
A forrónyomos intézkedések, az adat- és információgyűjtések, illetve a rendőrök jó hely és személyismerete alapján hamar képbe került két lehetséges elkövető. A náluk tartott házkutatás során előkerült az eltulajdonított faanyagok egy része, a többit már a tűzre dobták. A bizonyítékok alapján a két helybéli gyermekkorú elkövető beismerte tettét, a rendőrség velük szemben lopás miatt indított eljárást.

A gyermekkorúak büntetőjogi felelősségre nem vonhatóak, tettük azonban nem marad következmények nélkül. A rendőrség ilyen esetekben ugyanis értesíti a területileg illetékes települési önkormányzat jegyzőjét, illetve a gyámhivatalt. Õk felülvizsgálják a gyermek, gyermekek családi körülményeit és szükség esetén tesznek gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedéseket. Esetleges bűnismétlés után a rendőrség kezdeményezheti a gyermek, védelembe vételét a helyileg illetékes önkormányzatnál, s amennyiben ez nem elegendő, és a gyermekkorú érdekében ez szükséges a gyermekvédelmi törvény alapján, saját hatáskörben dönt az intézeti elhelyezésről – olvasható a közlemény.