Érdemes azonban egy-egy eseti mérést elvégezni – tanácsolja betegének Hintalan Kornél háziovos. Õ az elsők között volt, aki átköltözött háziorvosi rendelőjéből a Diósgyőri Szakrendelő Intézetben található, összevont Egészségügyi Centrumba. Az ide járó betegek már megszokták, hogy komplexebb ellátást nyújtó létesítményben zajlik a rendelés. Azonban nincs tapasztalatuk azoknak, akik körzetileg az idén elkészülő 3 újabb Egészségügyi Centrumba kerülnek majd. Ezeket a Batsányi, a Szentgyörgy és a Szent Anna téren tervezi létrehozni az Önkormányzat. Többek között erről is szólt Miskolc Város Főorvosa azon a megbeszélésen, amelyre az idősklubok vezetőit hívta meg. Az eseményen részt vett Varga Somogyi Istvánné, az Idősügyi Tanács titkára is; ő úgy vélte, kellenek a pozitív változások.
Nem szabad beletörődni
De nemcsak erről egyeztetett a város főorvosa az egykori Semmelweis Kórházban megjelent résztvevőkkel, hanem az időskori demenciáról, azaz az értelem időskori hanyatlásáról. Szalkai Iván szerint nem szabad beletörődni a betegségbe. A város főorvosa ezért egyeztetést folytatott egy olyan készülék kipróbálásáról, amely alkalmas az időskori demencia előrejelzésére, és amelyet itt Miskolcon tesztelhetnének az idősklubok önként jelentkező tagjai. Az idősklubok vezetőivel történt egyeztetésen a város főorvosa ehhez keresett résztvevőket, akik hajlandóak részt venni a tesztelésben, és vállalják, hogy az eredmények alapján elvégzik a tréninget. Az első tesztelés május-júniusban kezdődhet el, és a vége ellenőrzéssel zárul majd.
Nagy E. - Miskolc Televízió