A miskolci nyugdíjas klubok tagjait tájékoztatta a főorvos. Az eseményt a főorvos a Miskolci Idősügyi Tanáccsal közösen szervezte. A főorvos az új szűrőberendezésekről is beszélt, ezzel az új technológiával már egészen korán kimutatható a betegség, amit célszerű a kezdeti stádiumtól kezelni. A Demencia nem gyógyítható, de szinten tartható. A hagyományos gyógyszeres kezelést különböző egyénre szabott terápiákkal, tréningekkel célszerű kiegészíteni. A speciális műszerrel az is megállapítható kinek, mi a gyengéje és ennek megfelelően kaphat például zene vagy egyéb terápiát. A főorvos azt is hangsúlyozta, az Európában már elterjedt élethosszig tartó tanulás elve, nem csak a munkaerőpiacon érték, hiszen az emberi agyat is kondiban kell tartani az új ismeretek szerzésével. A rendezvényen az Iránytű Szociális központ igazgatója is részt vett. Akitől meg tudtuk, üdvözlik a lehetőséget, örülnek, hogy az idősek ingyenesen vehetnek részt a vizsgálaton.
- Fontos, hogy tudjuk, hogy a gondozottaink számára milyen programokat célszerű szervezni, fontos, hogy szinten tartsuk a betegséget. Ez a vizsgálat elősegíti a munkákat és az időseink is hozzájárulnak ahhoz, hogy erről az igen gyakori kórról egyre többet tudjunk meg- érvelt az igazgató.