Kerülj képbe! - Lépj a térbe! Ez a címe annak a programnak, amelyet a Tér Kép Egyesület indít el márciustól Miskolcon, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén megye hátrányos helyzetű kistérségeinek egyikén - Edelényben és környékén. A program célja, hogy elősegítse az alacsony iskolai végzettségű, vagy piacképtelen szakmával rendelkező - 18 és 35 év közötti -, aktív munkaképes korúak munkaerőpiacra való visszavezetését. A jelentkezők közül összesen 40 személyt vonhatnak be a képzésbe. Vince Andrástól, az egyesület elnökétől tudjuk, hogy a kiválasztásnál az is fontos kritériumnak számít, hogy a jelentkező kellőképpen motivált legyen, és rendelkezzen azokkal az alapvető kompetenciákkal, melyekre a képzést építeni lehet.
Mit nyújtanak?
A program nem pusztán OKJ-és szakképzést ad, hanem elősegíti a résztvevők készségeinek fejlesztését, motiváltságuk és a munka világához való viszonyuk erősítését. Azokat a résztvevőket, akik sikeresen teljesítik a képzést, munkához is juttatják. Itt azonban még nem ér véget a program. Ahogy Vince András fogalmazott: „A tapasztalatok azt mutatják, azzal hogy valaki munkába áll, koránt sem oldódott meg minden. Bekerül egy új helyzetbe, amihez alkalmazkodnia kell. Ha fél évig megmarad a munkában, akkor feltételezhetően képes lesz bennmaradni a munkaerőpiacon. Ez alatt a fél év alatt mi úgyszólván után-követjük a fiatalt, nem engedjük el magunktól, mivel szeretnénk, hogy hosszútávon is bent maradjon. A Tér Kép Egyesület 2002 óta működő, miskolci székhelyű közhasznúszervezet. Ezt a programot harmadik alkalommal hirdetik meg, a költségekett európai uniós pályázatokból fedezik.
A toborzás...
Az első toborzást egy Edelény környéki településen: Szalonnán tartották. Mikor az egyesület tagjaival a helyszínre érkeztünk, az általános iskola „aulája” már tömve volt emberekkel. Sokan a folyosóra szorultak. Hogy mindenki beférjen, rövid helyezkedés következett, majd lassan elhalkult a tömeg és jelenléti ívet adtak körbe. Ekkor Vince András röviden ismertette a programot. Mikor a kritériumokat kezdte sorolni néhányan – főleg az idősebbek - úgy érezték, semmi esélyük nincs, ezért távoztak. A társaság nagyobb része azonban kitartó volt. Káló Ildikó 10 osztályt végzett szalonnai 18 éves lány. Már többször próbált elhelyezkedni - sikertelenül. Úgy érzi ez most nagy lehetőség. Mint mondja: a lehetséges szakmák közül legszívesebben a műkörömépítőt választaná. Egyesek azonban jóval szkeptikusabbak voltak Ildikónál, és kevesellték a 20 fős limitet. Ennek ellenére rengetegen kitöltötték a jelentkezési lapokat. Következő tagtoborzását március 10-én kedden 14 órától Miskolcon tartja az egyesület székházában.
További információ:Térkép Egyesület
Varga Viktória-Miskolc Televízió