Diósgyőr:-Köteles - Bokros (Ahodikpe, 32.), Viskovics, Milicsics, Gohér - Honma, Kamber, Takács P., Sztanics (Pelecaci, 56.) - Szabó V. (Lipusz, 78.), Tóth M.
Bp. Honvéd: Rabóczki - Takács Á., Szmiljanics, Debreceni, Filó - Dobos, Lungu, Maróti (Benjamin, 62.), Abass - Genito (Sztojakovics, 52.) - Hercegfalvi (Abraham, 70.)
A kispestiek kezdtek bátrabban, többet birtokolták a labdát, de helyzetet egyik csapat sem tudott kialakítani, így az első félidő küzdelmes játék után igazságos döntetlennel ért véget.
A szünet után a diósgyőriek nyomasztó fölénybe kerültek, de a kiállítást követően nem tudták érvényre juttatni támadássorozatukat. A kispestiek kis szerencsével szereztek pontot. Elszomorító híre a Soproni Liga 18. fordulójának, hogy a Haladás 2-0-ás nyíregyházi győzelme után a találkozót követően a hazai szurkolók megdobták Kassai Viktor játékvezetőt. A hírek szerint nem ez volt az egyetlen balhé a bajnokit követően, hiszen a nyíregyházi szurkolók megtámadták a jóval kisebb létszámban lévő vasi drukkereket. Mindez akkor történt, amikor indulni készültek vissza Szombathelyre. A nagyobb balhét az idő közben a stadionból kiérkező biztonsági őrök akadályozták meg.