Az esős, alig 10 Celsius-fokos idő alaposan feladta a leckét a csapatoknak, a közel harminc pilótának.
– Amikor megérkeztünk csütörtökön, már akkor is esett az eső, de ez pénteken sem volt másképpen. Nagyon furcsa volt, de legalább mentem a Ferrari F430-assal esőben is – mondta el Spitzmüller Csaba. – Monza? Mi talán fel sem tudjuk fogni, hogy mit jelent az olaszoknak az a pálya… Nekem is hihetetlen volt, hogy ott körözhettem. A pálya egyébként nagyon gyors, de számomra szűk volt egy kicsit belülről. Jól éreztem magam az autóban, de amikor felszáradt az aszfalt volt, csak pislogtam, de aztán átprogramoztam magam és egyre jobb időket sikerült mennem. Volt váltóproblémám is, ám pénteken ahhoz képest egy igazán jó időt sikerült autóznom. Maradt persze bennem is és az F430-asban is, de az 1.55,6-os polehoz képest hoztam egy 1.56,9-es időt, így azt hiszem nincs szégyenkeznivalóm, mert hiszem, hogy lesz ez még jobb is! Tudom, hogy tanulnom és fejlődnöm kell, ezért a héten a Hungaroringen mindenképpen szeretnénk még tesztelni!
Fotó: Origo
Ferrari Challenge Europe 2009
1. futam: március 27-29. (Monza)
2. futam: április 10-12. (Algarve, A1GP)
3. futam: május 15-17. (Imola)
4. futam: július 3-5. (Le Castellet)
5. futam: szeptember 4-6. (Brno)
6. futam: szeptember 25-27. (Valencia)
7. futam+döntő: november 5-8. (?)