A tárgyalásokon részt vett Ágotai József, a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke, aki a Miskolc Televízió megkeresésére elmondta: a dolgozói érdekképviselet is azt az információt kapta, hogy pénteken az érintettek számláján lesz az elmaradt bér. Ezt erősítették meg a szerkesztőségünk által megkeresett dolgozók is. Ágotai József elmondta még: folytatódtak a tárgyalások a létszámleépítés kapcsán érintettekről. A dolgozói érdekképviselet célja természetesen az, hogy minél kevesebb ember kerüljön utcára, és minél többen találhassanak munkát. Zajlanak az egyeztetések arról is, hogy akiknek életkoruk miatt már közeli a nyugállományba vonulás lehetősége, azok élhessenek a korkedvezményes nyugdíj lehetőségével. A témára még visszatérünk.