Ugrás a tartalomra

Magyar-finn Miskolcon is

Létrehozva
Miskolcon is lesz magyar-finn jégkorong-meccs - az olimpiai ezüstérmes finn hokiválogatott bő három hét múlva érkezik a városba. A mérkőzés egyik szünetében a "kis" helyi hokipalánták kapnak szerepet, a másik szünet programja pedig jelenleg még kialakulóban: Sebestyén Júlia Európa-bajnok műkorcsolyázó sérülése miatt előreláthatólag nem tudja vállni a tervezett, néhány perces fellépést.
Aki úgy tervezi, hogy április 3-án (péntekhez három hétre) 18 órától programul választja a népkerti jégcsarnokban sorra kerülő Magyarország-Finnország jégkorongmeccset, annak sietnie kell, ugyanis a jegyek hatvan százaléka már elkelt. Egri István, a miskolci szervezőbizottság tagja elmondta, mindent összevetve 2000 néző szurkolhat majd a helyszínen a csapatoknak. Az úgynevezett keleti lelátóra, az A, B, C, és D szektorokban már valamennyi (ülő)hely foglalt, a tikettek közül még a nyugati oldal alsó soraiba szólók közül lehet választani, illetve aki inkább állva szeretné végignézni a találkozót, még annak is van lehetősége jegyvásárlásra.

Az 1995-ös világbajnok "északiak" egy nappal korábban Budapesten is megmérkőznek (19 órától a Sportarénában) a mieinkkel, és az előzetes tervek szerint az éjszakát is a fővárosban töltik. Hogy tartanak-e Miskolcon az esti találkozó előtt átmozgató tréninget, egyelőre nem tudni, de az biztos, hogy a kék-fehérek az összecsapást követő vacsora után visszautaznak Budapestre. Teendő sok van a meccsel kapcsolatban, csakhogy néhányat említsünk: Milyen ételek készüljenek? Miként oldják meg a jég festését? Hogyan, mikor kerüljenek ki a palánkreklámok? Lesznek-e, ha igen, milyen öltözői, illetve különhelyiség igények? A szervezőbizottság bízik abban, hogy sikerül valamennyi feladatot teljesíteni, és mind a magyar, mind pedig a világklasszis finn nemzeti együttes (melynek beceneve: oroszlánok) kellemes élményekkel távozik majd Miskolcról.