Ugrás a tartalomra

Magyar-ukrán gazdasági fórum

Létrehozva
Pár hónapon belül létrejöhet a magyar-ukrán vegyes kamara, amelynek egyik jelentős bázisa lehet Miskolc. A szervezet a két ország vállalatai között üzleti kapcsolatokat közvetítene, a cégek közösen pályázhatnának, a vegyes kamara pedig beruházási és értékesítési tanácsokat adna az érintetteknek.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a korábban Romániában és Horvátországban létrehozott vegyes kamarákhoz hasonlóan Ukrajnában is szeretné létrehozni a magyar-ukrán gazdaság fejlesztését célzó kamarai szervezetet.
Bihall Tamás, a BOKIK elnöke azt mondja, a magyar-ukrán kereskedelmi kapcsolat növekvő tendenciát mutat, a két oldalú forgalom a három milliárd dollárt is meghaladja.
A Miskolcon tartott gazdasági fórumon elhangzott: a vegyes kamara célja, hogy az Ukrajnában működő magyar tulajdonú vállalkozások, illetve a Magyarország iránt érdeklődő cégek számára érdekvédelmet biztosítson, szolgáltatásaival szakmai támogatást nyújtson. A szomszédos ország jogbiztonságának – illetve bizonytalanságának kérdése korábban több befektetőt tartott vissza, pedig hazánk Ukrajnában a befektetői rangsor negyedik helyén áll.
A kamara a magyar kis-és középvállalkozásoknak is értékes információkkal szolgálhat az adott ország gazdaságával, üzleti szokásaival kapcsolatban és szeretne hozzájárulni a partnerkapcsolatok fejlesztéséhez is.

Tomorszki I.