Ugrás a tartalomra

Sértő szeméremsértők

Létrehozva
A fokozott közterületi jelenlétnek és a lakosság támogató együttműködésének köszönhetően két szeméremsértőt sikerült elfogni, és bíróság elé állítani Miskolcon.

A Miskolci Rendőrkapitányság szeméremsértés vétsége miatt indított nyomozást március 6-án. Az adatok szerint az egyik miskolci szakközépiskola előtt egy férfi autójában ülve szeméremsértő mozdulatokat tett, miközben a jármű első ajtaja nyitva volt, így az intézmény tanulói pontosan ráláthattak az altestére.

A nyomozás során hamar a rendőrök látókörébe került egy miskolci férfi, aki tagadja a bűncselekmény elkövetését, de a szemtanúk állítása alapján a Miskolci Rendőrkapitányság gyorsított eljárás keretében kezdeményezte a bíróság elé állítását. A taláros testület március 11-én a vádlottat 3 hónap elzárásra ítélte, amely végrehajtását egy évre felfüggesztette. Az ítélet nem jogerős.
Egy másik hasonló esetben egy fiatalkorú elkövető tett szeméremsértő mozdulatsort egy miskolci játszótéren. A március 6-án történt bűncselekmény elkövetőjét a Miskolci Rendőrkapitányság nyomozói elfogták és a hatóság kezdeményezte az ő bíróság elé állítását is.
Büntető Törvénykönyv – szeméremsértés: „Aki magát nemi vágyának kielégítése végett más előtt szeméremsértő módon mutogatja, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő”.