Ugrás a tartalomra

Magyar vagyok rajzkiállítás

Létrehozva
Március 15-e közeledtével Magyar vagyok címmel gyermek rajzpályázatot hirdetett a Győri Kapui Általános Iskola, a beérkezett mintegy 250 képet pedig az intézmény galériájában állították ki.
Már évek óta hagyomány, hogy az 1848/49-es forradalomra és szabadságharcra emlékezve rajzpályázatot hirdetnek a város általános iskolás diákjainak. Mátyás király, Petőfi Sándor, magyar zászlók – többek között ilyen képekkel készültek a gyermekek a városi rajzpályázatra, amelyet immár 12. alkalommal rendeztek meg a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Győri kapui Tagiskolájában. A művészpalánták ezúttal három kategóriában indulhattak.
Évről-évre egyre többen jelentkeznek a pályázatra, idén 9 általános iskolából érkeztek munkák, a beérkezett csaknem 250 képet az iskola galériájában állították ki. A tanárok szerint idén is magas színvonalú alkotások születtek.
Az értékelésnél több szempontot vett figyelembe a szakmai zsűri, majd a három kategória első három helyezettjét díjazta. De az érdeklődők nemcsak ezeket, hanem az összes képet megtekinthetik a tanév végéig a Győri kapui Általános Iskolában.