Ugrás a tartalomra

Kibővített bölcsődék

Létrehozva
Átadták ma Miskolc három bölcsődéjében az ötven férőhely bővítéshez kialakított csoportszobákat. A bővítést a megnövekedett igény, és az ennek következtében kialakult előjegyzési várólisták indokolták.
Fotók:m.png
A bölcsődei ellátás iránt 2003-ban növekedett meg az igény, az anyák munkába állását elősegítő jogszabályi változások miatt pedig 2006-ben ugrásszerűen emelkedett. Egyre több volt az előjegyzés, és volt olyan is, hogy két évvel későbbre tudtak csak helyet biztosítani a gyerekeknek. A 2013-ig kidolgozott és elfogadott Gyermekvédelmi Koncepció ennek megfelelően már tartalmazta a férőhely bővítést, három bölcsődében is lehetőség kínálkozott a meglévő épület adottságok mellett a kivitelezésre. Az önkormányzat a regionális operatív programon belül pályázott ehhez forrásra, a pályázat azonban tartalék listára került. Ennek ellenére a közgyűlés októberi ülésén megszavazta a működési feltételek kialakításához szükséges majd húszmillió forintot, így elkezdődhetett a munka. Az intézményekben az ötven férőhely létrehozása érdekében tíz szakdolgozóval is megemelték a létszámkeretet 2009. január 1-től.
Az ötben férőhelyből húsz-húsz került a Könyves K. úti Kilián és a Kassai utcai Heim Pál bölcsődébe, és tíz a Bokréta utcai Margaréta bölcsibe. Ma délelőtt az Egyesített Bölcsődei és Egészségügyi Szolgálat és a bölcsődék vezetői mellett Mokrai Mihály alpolgármester és Szilágyi Gizella, a közgyűlés Ifjúsági, Szociálpolitikai és Sport Bizottságának elnöke is végiglátogatta a három intézményt, hogy átadják rendeltetésének azokat. Az alpolgármester hangsúlyozta, hogy ezzel gyakorlatilag megszűnik a sorbaállás, igaz a pályázatot még mindig nem bírálták el, de ettől függetlenül a beruházás elkészült. Elsősorban a miskolci szülőket szeretnék ezzel segíteni. Azt is hozzátette Mokrai Mihály, hogy drága szolgáltatásról van szó, ami nagyon alulfinanszírozott, de az önkormányzat mellé teszi amit kell.
A Kilián Bölcsödében a terület önkormányzati képviselője Bartha György azt is bejelentette, hogy száz ezer forintot utalt át a képviselői alapjából, hogy a még szükséges eszközöket beszerezhessék. A Margaréta Bölcsődében pedig Szebeni Péter önkormányzati képviselő is jelent volt az eseményen, további támogatásáról biztosítva az intézményt.
A három érintett bölcsőde mellett egyébként a többi nevét is megváltoztatták, elhagyva a korábbi számozást. A Selyemrét utcai a Napsugár, a Hadirokkantak utcai a Dobó Katica, a Petneházy utcai a Petneházy, a Kuruc utcai a Diósgyőri, a Szilvás utcai a Katica, a Dózsa György utcai a Mesemalom, míg a hajós utcai a Napraforgó Bölcsőde nevet kapta.