Ugrás a tartalomra

Partnerség Napja 2009 – „Együtt a Régióért!”

Létrehozva
2009. március 18.-án, szerdán Miskolcon a Művészetek Házában rendezi meg az Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség a Partnerség Napja 2009 – „Együtt a Régióért!” címet viselő konferenciát. A rendezvény elsődleges célja, hogy az Észak-magyarországi régió lakosai, a potenciális projektgazdák részére olyan információkkal szolgáljon, melyek felhasználásával eredményesebben vehetnek részt az uniós források – elsősorban az Észak-Magyarországi Operatív Program (ÉMOP) – felhasználásában. (Fotónkon Szabó György, az Észak–Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács elnöke)
A Partnerség napja, az együttgondolkodás napja. Itt minden résztvevőnek - akár prezentáló, akár hallgató - lehetősége nyílik, hogy olyan jó gyakorlatokból is meríthessen ötletet, amelyek az Új Magyarország Fejlesztési Terv regionális fejlesztési programjainak keretében valósultak meg, vagy éppen a megvalósítás folyamatában tartanak. Cél, hogy a partner régiók fejlesztésein keresztül egy teljesebb képet tudjunk mutatni a helyi szereplőknek.
A program keretében az Észak-Magyarországi régió regionális hatáskörű szervezeteinek képviselői által aláírásra kerülő együttműködési megállapodás egyértelmű üzeneteként fogalmazható meg, hogy„Együtt a régióért!”Az összefogás kezdeményezője az Észak – Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács és munkaszervezete a Regionális Fejlesztési Ügynökség, mely az ÉMOP közreműködő szervezete.