Ugrás a tartalomra

A roma integrációról a parlamentben

Létrehozva
Hazánkban égető kérdéssé vált a roma integráció ügye - mondta Béki Gabriella, SZDSZ-es interpellációjában a parlamentben. A rendszerváltás legsúlyosabb vesztese a cigányság. Először ők szorultak ki a munkahelyekről. Iskolai végzettségük, szegregált élet- és lakókörülményeik következtében drámai mértékűre nőtt a leszakadásuk.
Béki Gabriella azt kérdezte: hol tart a Roma integráció évtizede program? Hangsúlyozta: a program célja a roma és nem roma lakosság életkörülményei között meglévő szakadék csökkentése. Azt is megkérdezte: milyen ütemtervet dolgoztak ki a cigánytelepek felszámolására, és mely településeken indult el a Nem mondunk le senkiről program, azaz a leghátrányosabb kistérségek fejlesztési programja?
 
Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter úgy válaszolt: mintegy 200 településről készült a települések szegregátumait tartalmazó térkép. Ezek alapján egységes adatbázis készül, amely az összes romatelepet tartalmazza. Ez után dolgozzák ki a telepek felszámolására vonatkozó ütemtervet - tette hozzá. 
Elmondta azt is: 2008 december elsejéig 1.700 projekt érkezett a Nem mondunk le senkiről pályázati kiírásra. 
A képviselő ugyan nem, de az Országgyűlés 189 igen és 175 nem mellett a választ elfogadta.