Ugrás a tartalomra

Adatbázis a köztartozásmenteseknek

Létrehozva
Már több éves törekvés az állami adóhatóság részéről, hogy munkáját minél inkább ügyfélbarát módon, szolgáltató jelleggel végezze. Ezt a célt az adózói önkéntes jogkövetést és az adókötelezettségek teljesítését elősegítő szolgáltatások fejlesztésével, az adózás egyszerűbbé, kényelmesebbé tételével, az adótudatosság növelésével lehet megvalósítani. Az előbbiekben megfogalmazott elvek nyomán megszületett egy pozitív adóslista, hivatalos nevén a Köztartozásmentes Adózói Adatbázis.
Mit kell tennie az adózónak, ha ezen a listán szerepelni akar? Tulajdonképpen semmi pluszt, munkáját a jogszabályokban előírtaknak megfelelően kell végeznie, és csupán egy elektronikus úton benyújtott nyomtatvánnyal (09UK21) felkerülhet a listára.
És mit kap ezért cserébe? Elsősorban azt, hogy neve egy olyan listán szerepel, amely a potenciális megbízható üzleti partnert feltételez. Üzleti kapcsolatai során nem kell minden alkalommal megkeresnie az adóhivatalt azzal, hogy állítson ki számára igazolást, miszerint nincs tartozása. Nincs sorban állás az ügyfélszolgálatokon, vagy várakozás a postai, illetve elektronikus küldeményre, nincs adóigazolásonként fizetendő illeték sem. Csökkennek tehát adminisztrációs terhei.
A köztartozásmentes adózók listájának létrehozását egy jogszabályi változás indította, miszerint 2009. február 15. napját követően a közbeszerzésekről szóló törvény szerinti nyertes ajánlattevő és az alvállalkozók közötti szerződések, valamint minden további, a polgári jog szerinti alvállalkozók között megkötött vállalkozási szerződések alapján történő, 200 000 forintot meghaladó kifizetésnél a kifizetést teljesítő az alvállalkozónak abban az esetben fizethet, ha egy 30 napnál nem régebbi nemleges együttes adóigazolást bemutat. Ezt az igazolást kiválthatja, ha az adózó a kifizetés időpontjában szerepel a köztartozásmentes adózói adatbázisban, ami azt bizonyítja, hogy nincs az állami adóhatóságnál és vámhatóságnál nyilvántartott nettó adótartozása, valamint köztartozása, és bevallási kötelezettségének is maradéktalanul eleget tesz.
A lista az állami adóhatóság honlapján bárki számára elérhető. Nem csupán a jogszabály által előírt esetekben lehet megtekinteni a pozitív adósok nevét, elnevezését, adószámát tartalmazó nyilvántartást, hanem bármely ügyletnél „ellenőrizhető” az üzleti partnerünk. Gyorsabb lesz az elbírálás pályázatoknál, hiteleknél, támogatási kérelmeknél. Nem csak az jelenthet előnyt a köztartozásmentes adózói adatbázisban szereplő adózónak, hogy üzleti partnere látja feddhetetlenségét, hanem az is, hogy gyorsabban tudja produkálni a szükséges dokumentációkat.
Az első lista 2009. február 10-én jelent meg az állami adóhatóság honlapján, majd minden hónap 10. napján kerül frissítésre. A lista archivált, azaz mindig visszakereshető.

Az adóhivatal az új, elektronikus szolgáltatás mellett természetesen megtartja hagyományos eljárását, azaz továbbra is kérhető – a listában történő szerepléssel párhuzamosan – akár elektronikusan vagy papír alapon adóigazolás.