Ugrás a tartalomra

Befejezték a takarítást Bábonyibércen

Létrehozva
Több mint 120 tonna hulladékot szedtek össze a Városgazda Kht. munkatársai a Bábonyibércen – ezzel befejeződtek a város ezen részének takarítási munkálatai. Mint arról korábban már beszámoltunk: egy héten át húsz fővel és egy markológéppel takarították a Pece patak árterületi részét, az illegális szemét elszállítása a következő napokban fejeződik be.
A Galagonyás soron a múlt héten kezdték meg a Városgazda Kht. munkatársai az engedély nélkül lerakott szemét eltakarítását, az ott élők szerint azonban mit sem érnek ezek a munkálatok, hiszen egyesek folyamatosan, kocsival hordják ide saját szemetüket. A Városgazda Kht. munkatársai az illegális szemetet speciális markológéppel és kézi erővel először összegyűjtötték, majd szortírozták – még veszélyes hulladékot is találtak a belvárostól alig pár kilométerre fekvő, egykor szebb napokat is megélt területen. A szemét eltakarítása közben egy halom gumiabroncs, sőt, három kutyatetem is a felszínre került. A több mint egy hétig tartó takarítás csaknem 2,5 millió Ft-ba került. A hét közepéig összesen körülbelül 200 tonna szemét elszállításáról gondoskodik a Városgazda Kht. A végleges megoldás mindenki szerint az lenne, ha valamennyi ott élő betartaná a társadalmi együttélés alapvető szabályait.

Tomorszki I.