Mint ismeretes a Miskolci Rendőrkapitányság azért indított eljárását rémhírterjesztés megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettessel szemben, mert Miskolcon és környékén olyan kör sms-ek formájában eljuttatott információk láttak napvilágot, amelyek azt feltételezték, hogy egyes csoportok fenyegetést jelentenének roma családokra.
A rendőrség adatai szerint ezek az információk alaptalanok voltak, valódiságukat nem támasztotta alá semmilyen tény, vagy adat!
Jóval nyugodtabb volt a hétfő éjszaka
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság nagy erőket mozgósított a közbiztonság fenntartása érdekében, folyamatos és visszatérő járőrözéseket, ellenőrzéseket hajtott, illetve hajt végre.
A szakszerű és hatékony rendőri fellépésnek köszönhetően az előző napok eseményei kapcsán március 16-án rendőri intézkedésre nem volt szükség. A tapasztalatok szerint az érintettek belátták, félelmük alaptalan, így jóval nyugodtabb volt az éjszaka.
A visszatérő járőrözések során a rendőrség szigorúan fellép a szabálysértőkkel és törvénysértőkkel szemben. Az ellenőrzésekkor külön figyelmet fordítanak a közbiztonságra veszélyes eszközök esetleges birtoklására. A járőrszolgálatokat a Bükk Bevetési Alosztály és a Készenléti Rendőrség egységei egészítették ki.
A Mi Rendőrségünk Önökért!
A rendőrség ezúton megköszöni az állampolgárok közreműködő támogatását, és egyben felhívja a figyelmet, arra, hogy amennyiben bármilyen a nyugalmat megzavaró eseményről, vagy annak előkészületéről tudomást szereznek, értesítsék a rendőrséget a közvetlenül és ingyenesen hívható segélyhívó számokon: 112, 107.