Ugrás a tartalomra

Egészségnevelési tudáspróba

Létrehozva
Egészségnevelési tudáspróba címmel rendeztek vetélkedőt általános iskolások részére a Karacs Teréz Leánykollégiumban. A versenyt még ősszel írta ki az Egyesített Bölcsőde és Egészségügyi Szolgálat, és több írásbeli forduló után, most tartották a megyei döntőt, ahová a legjobb hat csapat kerülhetett.
Fotók:m.png
Pörgött a mutató és gurult a kocka az egészségnevelési tudáspróba döntőjén, ahol az általános iskolások mérték össze tudásukat. A végső megmérettetésre hat csapat maradt talpon, ketten közülük miskolci iskolák diákjai. A feladat sokszor nem volt egyszerű: a néha-néha kimondottan nehéznek tűnő feladatokra a lehető legtökéletesebb megoldást kellett adni a maximum pontszám reményében, az utolsó, mindent eldöntő versenyen ugyanis csak egy csapat kerülhetett ki győztesen.A miskolci Avastetői Pattantyús Általános Iskola, valamint a József Attila Általános Iskola diákjai, versenytársaikkal együtt már hónapok óta készültek a versenyre, délutánonként különórákon és foglalkozásokon gyarapították tudásukat a felkészítő tanár, valamint a védőnő segítségével. Villás Zsoltné védőnő szerint néhány előadás kimondottan jó hatással volt a diákokra. Az egészségnevelési tudáspróbát immár harmadik éve rendezik meg Miskolcon. A cél, hogy a gyerekek ne csak kellő információ birtokában legyenek az egészséges életmódot illetően, hanem az a gyakorlatban is életük részévé váljon.A zsűri úgy vélte: a jó hangulatban zajló verseny résztvevői egyre több ismerettel rendelkeznek, és ami a lényeg a szervezők szerint: ezeket a gyerekeket, és kortárscsoportjuk tagjait nem fenyegeti az elkallódás veszélye. Nagy E.