A HospInvest közben viszontperrel élt Eger önkormányzatával szemben. Egyrészt azt állította, hogy jó hírnevén csorba esett, ezért egymilliárd-százkétmillió forintot követelt a városon. Mindezt arra alapozta, hogy szerintük Eger megbízás nélküli ügyvivőként járt el. A bíróság szerint azonban ez nem így volt, ezért a cég kártérítési igénye sem megalapozott. Emellett a HospInvest a 2008. augusztus 31-e és 2008. október 31-e közötti időszakra, amikor a kórházvédők ellenállása miatt nem tudta átvenni a kórház üzemeltetését, szintén kártérítést kért Egertől, mégpedig az intézmény árbevételének 20 százalékát, 428 millió forintot. A bíróság kérésére sem jelölte meg azonban, hogy miért éppen ennyit. A Nógrád megyei bíróság ezt az igényt is elutasította.
Érvénytelenítette a bíróság az egri kórház privatizációját
Létrehozva
KözéletBelföld
Érvénytelenítette a Heves Megye Önkormányzat és a HospInvest Zrt. közötti, az egri Markhot Ferenc Megyei Kórház működtetésére kötött szerződést kedden a Nógrád Megyei Bíróság. A szerződés érvénytelenítését Eger város önkormányzata kérte a bíróságtól. Az ítélet nem jogerős, a Heves Megyei Önkormányzat és a HospInvest Zrt. 15 napon belül fellebbezhet.