Ugrás a tartalomra

Csendes demonstráció Miskolcon

Létrehozva
Március 21-e a Rasszizmus Elleni Világnap. E napon szerte a világon megemlékezéseket, ünnepségeket és demonstrációkat tartanak figyelemfelhívásul a rasszizmus ellen. Miskolcon 14-16 óráig tartó csendes demonstrációt szerveznek a Városház téren. Dancs Mihály, a Roma Polgárjogi Mozgalom megyei elnöke a következő felhívást jutatta el szerkesztőségünkbe:
„Lépjünk fel együtt a rasszizmus ellen a jogállamiságért!
Tisztelt Honfitársaink!
Az elmúlt évek és kiváltképp az elmúlt hónapok eseményei miatt különösen fontos tartjuk, hogy e napon mi romák is közösen és cselekvő módon fejezzük ki tiltakozásunkat a rasszizmus terjedésével szemben.
Folyamatossá vált a cigánysággal szembeni uszítás a szélsőjobboldali csoportok részéről. Ehhez sajnálatosan asszisztálnak a média bizonyos képviselői, némely közszereplők és köztisztviselők is.
A cigányságot bűnbakká és kollektívan bűnözővé bélyegzik, s eközben a jogállam és annak intézményei tétlenek és hallgatagok.
A cigány telepek lakói, a cigány közösségek folytonos fenyegetettségnek vannak kitéve és immár szomorú tényként állapítjuk meg, hogy az uszításnak, rasszista gyűlöletkeltésnek halálos áldozatai is vannak.
Úgy véljük – szervezeti hovatartozástól függetlenül – mindannyiunk kötelessége, hogy közösen fejezzük ki tiltakozásunkat és vessünk gátat a rasszista eszmék és cselekedetek terjedésének, és fejezzük ki együttérzésünket az áldozatok felé.
Hisszük, hogy nekünk, romáknak és nem-romáknak együtt kell fellépnünk a demokrácia és a jogállam értékeinek védelmében.”