Az alapszabály szerint ugyanis „a tisztségviselő megválasztása előtt nyilatkozik minden általa betöltött tisztségéről. Abban az esetben, ha megválasztását követően megbízatása időtartamára ezen felül pártpolitikai, szakszervezeti tisztséget, jelölést vállal, megbízatása azonnal megszűnik. A tisztségviselő és a Választmány tagja nyilvános pártpolitikai szereplést nem vállalhat.”
Miskolczi Norbert hangsúlyozta, Szemán Ákos a HÖOK-ban semmilyen tisztséget nem tölt be és soha nem is töltött be, így nem látják indokoltnak, hogy szervezetük ilyenformán összefüggésbe kerüljön személyével. Az ügy kizárólag a Miskolci Egyetem belügye, amibe nem kívánnak beavatkozni.