Ugrás a tartalomra

Olajra akartak lépni a benzinnel

Létrehozva
A házilag gyártott rendszámtábla vált gyanússá a rendőrnek, amikor a személygépkocsiban ülő két férfi autójával elmenekült az ellenőrzés elől.
Tiszaújváros egyik üzemanyagtöltő állomásán március 16-án a kora délutáni órákban két férfi színültig töltötte az autó tankját, és előzetes terveik szerint fizetés nélkül távoztak volna. A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság szolgálatban lévő Közlekedésrendészeti Osztályvezetőjének azonban gyanús volt viselkedésük, illetve a személygépkocsijukon lévő házilag gyártott rendszámtábla felkeltette a figyelmét.
A rendőri intézkedés elől menekülő férfiak Sajószöged felé vették az irányt. Több, közúti veszélyeztetéssel felérő szabálytalan előzés után (például az útpadkán keresztül jobbról is előzve) a rendőrök jó hely ismeretének köszönhetően Sajószöged egyik mellékutcájában sikerült megállítani a sofőrt.
Az ügy egyik érdekessége, hogy az elfogásban egy éppen arra közlekedő tehergépkocsi vezetője is közreműködött. A jármű sofőrje ugyanis kézmozdulatával jelezte a rendőröknek, hogy merre látta elhaladni a keresett autót. Ezzel is bizonyítva, hogy a lakosságnak és a rendőrségnek közösek a célkitűzései, azaz a közbiztonság megteremtése.
A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a sofőrrel szemben közúti veszélyeztetés és egyedi azonosító jel meghamisítása bűntette miatt indított eljárást, utóbbi miatt a járműben utasként helyet foglaló üzemben tartóval szemben is.