Ugrás a tartalomra

Ötéves a MiKom

Létrehozva
Öt évvel ezelőtt alakult meg a Miskolci Kommunikációs Kht., amely tavaly Nonprofit Kft.-vé alakult át. A MiKom működteti a Miskolc Televíziót, a MiNapot, egy grafikai stúdiót is, illetve honlapunkat is. A cég megalakulásának 5. évfordulója alkalmából jubileumi ünnepségre hívta a város vezetőit, kiemelt partnereit, a Városháza dísztermébe.
A város meghatározó közéleti személyiségei és a MiKom számára fontos ügyfelek népesítették be a Városháza dísztermét, hogy együtt ünnepelhessük a társaság ötéves fennállását.
Az eseményen már jól ismert arcok köszöntek vissza, akik rendszeresen megjelennek a televízió képernyőjén és az újság hasábjain, hogy hírt adjanak magukról vagy intézményükről, ahol tevékenykednek. A meghívott vendégek ma mind velünk ünnepeltek.
Az eseményen mintegy száz vendég vett részt, akiket Karosi Imre, a MiKom Kft. ügyvezetője köszöntött, ezután Káli Sándor polgármester beszélt a mai világban tapasztalható negatív híráramról, amely meghatározza a kereskedelmi csatornák és a bulvárlapok arculatát. A város első embere fontosnak tartotta kiemelni a pozitív hírek szükségességét, éppen azért, hogy az eredmények hangoztatása után Miskolc is büszke lehessen önmagára.
A legutolsó felmérés szerint a miskolciak 78 százaléka a Miskolc Televízió híradójából értesül a helyi eseményekről, míg az újságolvasók 63 százaléka a MiNapból szerzi be az információkat.
A MiKom Kft. az elmúlt öt év alatt elérte, hogy az ingyenes MiNap 85 ezer példányban jelenik meg hetente, a Miskolc Televízió pedig naponta jelentkezik híradóval és magazinműsorokkal, hogy korrekt, kiegyensúlyozott, a város lakóit valóban érdeklő eseményeket, történéseket megmutathassa, akár a képernyőn, akár az újság hasábjain keresztül.

Fotókm.png