Ha a védelembe vétel nem járna sikerrel, és bizonyítható lenne, hogy a gyermek azért elhanyagolt, mert a szülő nem biztosítja számára az alapvető feltételeket, a jegyzői gyámhatóság megvonhatná a családi pótlékot. Vagyis: a szülő nem rendelkezhetne a pénzről, helyette a gyámhivatal által kirendelt eseti gondnok döntené el, a gyermeknek mire van szüksége, mire kell költeni. Az eseti gondnokok kinevezéséhez a gyermekvédelmi törvény módosítására is szükség van. A jogszabály rögzítené, hogy erre a feladatra a gyermek más közeli hozzátartozóját, az iskolai gyermekvédelmi felelőst, a védőnőt, a családsegítő szolgálat vagy a gyermekjóléti szolgálat családgondozóját, a falugondnokot jelölhetik ki
Szigorodna a családipótlék felhasználási lehetősége
Létrehozva
KözéletBelföld
A tervek szerint azok a szülők, akikről a környzetük véleménye alapján -egy vizsgálatot követően-, a település jegyzője úgy véli, hogy elhanyagolják a gyermeküket, nem kapnák meg a családi pótlékot, helyettük eseti gondnok döntene a juttatás felhasználásáról. A hanyag szülőtől legalább egy évig megvonnák a családi pótlék felét, és azt természetben, étkeztetés és közlekedési támogatás formájában nyújtanák a gyerek, a gyerekek számára.