Ugrás a tartalomra

6,9 százalékkal csökkentek a reálkeresetek januárban

Létrehozva
Az idén januárban a bruttó átlagkeresetek 5,2 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 4 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól - közölte a Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön reggel. 
A reálkeresetek 2008-ban 0,7 százalékkal nőttek – 6,1 százalékos infláció mellett –, 2007-hez viszonyítva. Tavaly a bruttó átlagkeresetek összességében 7,5 százalékkal, a nettó átlagkeresetek pedig 6,8 százalékkal haladták meg az előző évit. A bruttó átlagkeresetek 2008 januárjában 1,5 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 0,2 százalékkal mérséklődtek, míg a reálkereset – a fogyasztói árak 7,1 százalékos növekedése mellett – 6,8 százalékkal csökkent 2007 januárjához képest.