Formai szempontból azért alkotmánysértők, mert a személyes adatok védelméhez való joggal összefüggésben sértik az alkotmány 8. szakaszának (2) bekezdését, mivel rendeleti szinten írnak elő kötelező adatkezelést. Tartalmi szempontból pedig azért ellentétes a két szabály az alaptörvénnyel, mert a rendelkezésekben érintett adatok nem elengedhetetlenül szükségesek a kiadó személy számára.Az Ab-döntést az Egészségügyi Minisztérium tudomásul vette - közölte a tárca sajtóosztálya, hozzátéve, hogy jogszabály-módosítást kezdeményeznek a határozatban foglaltaknak megfelelően, a testület által megjelölt határidőig.
Alkotmányellenes felírni a beteg nevét a receptre
Létrehozva
KözéletBelföld
Az Alkotmánybíróság úgy döntött, hogy alkotmánysértő az a minisztériumi rendelet, ami alapján az orvosnak rá kell írni a receptre a beteg nevét, lakcímét, születési idejét és a TAJ-számát. Orvosi segédeszközöknél még a betegség kódját is. A testület december 31-ig adott időt a döntéshozóknak, hogy változtassanak a mostani szabályokon. Az alkotmánybírák szerint a korábbi rendelkezés formai és tartalmi szempontból is alkotmányellenes.