Mint azt vitaindítójában az államtitkár hangsúlyozta: hónapokkal ezelőtt nem volt egy olyan elemzéssel foglalkozó intézet sem, amely előre jelezte volna, hogy mi várható a világban, ezzel együtt hazánkban. Így aztán a válság kezelésének ütemtervét, a kilábalás feltételeit napról napra kell kialakítani.
Az érdeklődést jellemezte, hogy a diósgyőri Ady Endre Kulturáli és Szabadidő Központban a regisztrációnál több mint, száz cég képviseletében jelentek meg a biztató szavakat és elsősorban lehetőségeket váró vállalkozók. A lehetőség pedig szerencsére a napjainkban is bővülő pályázati kiírások. Az államtitkár előadásából kiderült, hogy sikerült elkülönítenie a kormánynak 1400 milliárd forintot a kilábalást segítő programok finanszírozására, melyből napjainkra már 560 milliárd elérhető.
A támogatás elnyerésében segítséget nyújtó szervezetek a helyszínen felállított alkalmi bemutató helyeiken személyre szabott ajánlatokkal tudták fogadni a vállalkozókat, akik az előadásokat követően nagyon is kritikusan fogalmaztak. Származhat ez egyfelől abból a korábbi beidegződésből, amely korábban jellemezte a pályáztatási eljárásokat, amely mostanra megváltozott. A pályázatok elbírálásának bürökratikus útját, a pénzhez jutás nehézségeit sorjázták a hozzászólók. Mint a válaszokból kiderült: több olyan pályázatra is lehetőség van a kényszer szorításában, amelynek beadásakor már el lehet kezdeni például a vállalkozás termékszerkezet-átalakítást biztosító beruházást, a bírálat pedig szinte egybe esik a szerződéskötéssel. Sok esetben ez most már lecsökkenhet másfél hétre, és az induláshoz szükséges pénz 40 százalékát már azonnal biztosítják.
Mint arra az államtitkár zárszavában kitért: ha megismerik a vállalkozókat foglalkoztató nehézségeket, akkor a későbbiekben ezekhez tudják igazítani a pályázati kiírásokat, a különböző jogi feltételeket. Ezért járják az országot.
Amiről Burány Sándor államtitkár téjékoztatta a vállalkozókat:
Eszközeink a válságkezelésben
1. Pénz >1400 milliárd forint közvetlen forrás a vállalkozásoknak (2009-10) ebből több mint 560 milliárd forint már elérhető
2. Munkahely >100.000 munkahely védelme támogatásokkal és kormányzati intézkedésekkel
3. Gazdaságélénkítés >2100 milliárd forint gazdaságélénkítő beruházás az építőipar, az informatika és a gépbeszerzés területén (2010 végéig) ebből több mint 1800 milliárd forint az építőipar számára már elérhető
4. Üzleti környezet >Bürokratikus terhek csökkentése, nagyberuházók megtartása
5. Foglalkoztatásbővítés >Munkaerő-intenzív ágazatok támogatása, új szabályozás a foglalkoztatás és a szociális ellátások területén
6. Strukturális reformok >A következő hetekben bejelentésre kerülnek
Pénzügyi eszközök – most és a jövőben:
Az 1400 milliárd forintos válságkezelő és gazdaságélénkítő csomag részeként
több mint 560 milliárd forint már elérhető a KKV-knak a kereskedelmi bankokon keresztül:
>Mikrohitel (megnövelt hitelkerettel és időtartammal)
>Forgóeszköz hitel (140 mrd Ft – már 9 szerződött közvetítő)
>Beruházási Hitel (50 mrd Ft)
>Hitelgarancia (akár 80%-ig)
>Kamattámogatás (megduplázva)80 milliárd vissza nem térítendő támogatás EU forrásokból
A következő lépések:
>Kockázati tőke program (35 mrd Ft)
>Újabb közvetítők bevonása
Beérkezett és támogatott pályázatok:
Miskolc
I. NFT és ÚMFT pályázatok
Beadott pályázatok: 1125 db (702 + 423 db)
Igényelt támogatás: 95,9 mrd Ft (37,9 mrd + 58 mrd)
Támogatott pályázatok száma: 492 db (297 + 195 db)
Megítélt támogatási összeg: 64,5 mrd Ft (24,1 + 40,4 mrd)
Kifizetett támogatási összeg: 23,2 mrd Ft (22,7 mrd + 519,9 millió Ft)
I. NFT pályázatok – munkahelyek száma: 3921 db (2777 megtartott + 1144 új)