A Magyarországon elérhető legmagasabb kiválósági díj szervezetek tevékenységének és működésének értékelésére szolgál.
Korózs András szerint a MIHÕ Kft. egyik erőssége a humánerőforrása, illetve a munkatársak igényes szakmai munkája. Ennek köszönhető, hogy pályázatra jelentkezésük első évében, már 2006-ban elnyerték az Észak-magyarországi Regionális Minőségi Díj Szolgáltatói Kategóriájának Nagydíját. A szakértői zsűri idén úgy ítélte, hogy a MIHÕ Kft. méltó a Nemzeti Minőségi Díjra, amelyet az üzleti kiválóság díjának, a hazai élet Oscar Díjának is neveznek.
– A társaságunk legfőbb célkitűzése, hogy közszolgáltatói feladatát a minőségi elvárások és követelmények figyelembe vételével, a folyamatos fejlődés igényével lássa el – mondta Korózs András a MIHÕ Kft. ügyvezető igazgatója, – a nemzeti minőségi díj ennek bemutatására szólt.
2002-ben vezette be az Integrált Minőség- és Környezetirányítási Rendszert a MIHÕ Kft. Ez a modell az EFQM (European Foundation for Quality Management) által kidolgozott módszer, amit az üzleti kiválóságok modelljének is neveznek. Ebben a rendszerben az egyes szakterületek fejlesztésével érezhetően javult a szolgáltatások színvonala, a felhasználói elégedettség, valamint az üzemi teljesítmény – jegyezte meg a cég vezetője.Korózs András szerint a MIHÕ Kft. egyik erőssége a humánerőforrása, illetve a munkatársak igényes szakmai munkája. Ennek köszönhető, hogy pályázatra jelentkezésük első évében, már 2006-ban elnyerték az Észak-magyarországi Regionális Minőségi Díj Szolgáltatói Kategóriájának Nagydíját. A szakértői zsűri idén úgy ítélte, hogy a MIHÕ Kft. méltó a Nemzeti Minőségi Díjra, amelyet az üzleti kiválóság díjának, a hazai élet Oscar Díjának is neveznek.