Ugrás a tartalomra

Demonstrálnak a romák Miskolcon

Létrehozva
Március 21-e a Rasszizmus Elleni Világnap. E napon szerte a világon megemlékezéseket és demonstrációkat tartanak - figyelemfelhívásul a a rasszista kirekesztés és elnyomás ellen. A Roma Polgárjogi Mozgalom ez évben Miskolcon tartja országos rendezvényét: „Lépjünk fel együtt a rasszizmus ellen, a jogállamiságért!” címmel.
Szombaton 14 és 16 óra között Miskolcon a Városház téren demonstrálnak a romák. Megnyitó beszédet mond: Ms. T.E. Netshitenzhe nagykövetasszony (Dél-Afrikai Köztársaság), Felszólal: Iványi Gábor lelkész, Horváth Aladár polgárjogi politikus.
Felvételünk a miskolci romavezetők egy korábbi tanácskozásán készült.
Az elmúlt évek és kiváltképp az elmúlt hónapok eseményei miatt különösen fontos tartjuk, hogy e napon mi, magyar állampolgárok, családjaink és közösségeink együtt, határozottan és szelíden fejezzük ki tiltakozásunkat a cigányellenesség terjedésével szemben, egyszersmind védjük meg a köztársaságunk becsületét és alapértékeit. Mert a rasszizmus és az erőszak terjedésével nemcsak a cigányok, a köztársaság is veszélyben van! Hagyományosan ezen a napon adjuk át a „Polgárjogi Díjat”, azok számára, akik a Roma Polgárjogi Alapítvány vezetői szerint a legtöbbet tettek a romák szabadságjogaiért, az egyenjogúságért és polgárosodásáért.

Tartalmazza a Dancs Mihály RPM-Borsod elnöke és Setét Jenő RPA igazgatója által eljuttatott meghívó.