Ugrás a tartalomra

Konzervek az avasiaknak

Létrehozva
Mint arról már korábban beszámoltunk, Fodor Zoltán önkormányzati képviselő jó kapcsolatot ápol egy áruházlánccal, melytől rendszeresen kap termékeket, amit a miskolciaknak oszt szét. Ezúttal több ezer konzervet kaphatnak a rászorulók. Kétféle babkonzerv, és kétféle készétel szerepel az „étlapon” azoknak, akik részesülhetnek a konzervekből.
Egy-egy raklap került a képviselő felajánlásában két szociális intézménybe, míg nyolcezer darabot az Avasi Iránytű Szociális Szolgálat segítségével osztanak szét a város rászorulóinak.
Horváth Zoltán, az intézmény igazgatója elmondta, az adományból azok részesülhetnek, akiket erről értesítenek. Sajnos, mindenkinek nem tudnak adni, így elsősorban a rászorultságot veszik figyelembe. A szolgálat gyerekjóléti, családsegítői és idősügyi ellátásában résztvevőket vették sorra, a halmozottan hátrányos helyzetűek és a nagycsaládosok kerültek képbe. Azon belül is igyekeztek a rászorultságot figyelembe venni, és olyanokat előnyben részesíteni, ahol a mindennapi megélhetés is gondot okoz. Az igazgató kiemelte, hogy nagyon jó az együttműködésük Fodor Zoltánnal, és májusig reményeik szerint még egyszer tudnak majd ilyen osztást szervezni.