Néhány napja Veres János pénzügyminiszter azt közölte: egyelőre nincs kőbe vésve az adócsomag, a kormány minden, a politika vagy a társadalom számára elfogadhatóbb módosító javaslatot kész befogadni, ha az nem veszélyezteti a költségvetés egyensúlyát. A szakszervezetek töbekközött a béren kívüli juttatások megadóztatása, valamint az önkéntes pénztárak adókedvezményeinek megvonása ellen tiltakoznának. Mint arról korábban beszámoltunk a Központi Statisztikai Hivatal kiadta a nemzetgazdasági létszámra és a keresetekre vonatkozó jelentését, amely a dolgozók romló helyzetét igazolja. Januárra csökkentek a bérek, és kevesebb lett a foglalkoztatottak száma az egy évvel korábbihoz képest.
Az idén januárban a bruttó átlagkeresetek 5,2 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 4 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól. A reálkeresetek 2008-ban 0,7 százalékkal nőttek – 6,1 százalékos infláció mellett –, 2007-hez viszonyítva. Tavaly a bruttó átlagkeresetek összességében 7,5 százalékkal, a nettó átlagkeresetek pedig 6,8 százalékkal haladták meg az előző évit. A bruttó átlagkeresetek 2008 januárjában 1,5 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 0,2 százalékkal mérséklődtek, míg a reálkereset – a fogyasztói árak 7,1 százalékos növekedése mellett – 6,8 százalékkal csökkent 2007 januárjához képest.
A nyílvántartott álláskeresők száma Észak-Magyarországon 105 877 fő volt február végén. Ebből Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 66 494 főt regisztráltak a munkaügyi kirendeltségeken. Ennek megfelelően a gazdaságilag aktív népesség 20,5%-a, a megyében pedig 22,6 %-a munkanélküli. Mindez a munkavállalási korú népességre vetítve 12,9, illetve 13,9 %.