Ugrás a tartalomra

Népszavaznának Komlóstetőn

Létrehozva
Helyi népszavazást kezdeményeznek a komlóstetőiek azzal kapcsolatban, hogy a városrészben lévő orvosi rendelő maradjon a helyén, és ne kerüljön át a vasgyári egészségházba. Mint arról már többször beszámoltunk, Miskolc egészségügyi koncepciójában újszerű kezdeményezést vezetett be, és centrumokat, úgynevezett egészségházakat hoz létre.
Itt az adott terület háziorvosai egy helyen rendelnek, ami egyrészt megkönnyíti a helyettesítést, másrészt a kihelyezett szakrendeléseknek és a központokba kerülő berendezéseknek, műszereknek köszönhetően sok vizsgálat helyben elvégezhető. Ez nem csak a betegek dolgát könnyíti meg, de a háziorvos is jobban figyelemmel tudja kísérni a betege ellátását.
Az első ilyen centrum a vasgyári rendelőintézet területén valósult meg, és idén újabb három készülne el a tervezett nyolcból. A komlóstetőiek azonban nem szeretnék, ha a városrészben lévő két háziorvosi körzet bekerülne az egészségházba, ezért helyi népszavazást kezdeményeznek az ügyről. Gazdusné Pankucsi Katalin részönkormányzati képviselő, a népszavazás kezdeményezője azt mondja, a városrészben sok az idős ember, akiknek nehézséget okoz „bebuszozni” a Vasgyárba. A közelmúltban felújított orvosi rendelő tökéletesen ellátja az itt élőket, és nincsenek meggyőződve róla, hogy a centrumban jobb ellátást kapnának. Komlóstetőn háromezer ember él, ezerötszáz aláírást kell összegyűjteniük ahhoz, hogy kiírásra kerülhessen a népszavazás.
Mokrai Mihály alpolgármester március 26-án fórumot tart a helyszínen az érintettekkel, érdeklődésünkre annyit mondott el, az önkormányzat a centrumokban lehetőséget biztosít a házorvosoknak, melyet évi hatvanmillió forinttal támogat. Senkit nem kényszerítenek rá arra, hogy beköltözzön ide, de a komlóstetői két orvos decemberben arról nyilatkozott, hogy készek erre. A fórumon pontosan tájékoztatnak mindenkit a lehetőségekről, és a kérdésekre is válaszolnak majd.