Ugrás a tartalomra

Segítik az autóipart

Létrehozva
Az autóipar visszaesése miatt nehéz helyzetbe kerülő vállalkozások az innovációs valamint integrátori beszállítói alap által kiírt uniós és hazai pályázatok révén kaphatnak segítséget. A pénzügyi-gazdasági krízis leginkább az autóipart, annak beszállítóit érinti, éppen ezért a gazdasági tárca segíti az iparágat.
Minderről Nikodémus Antal, a gazdasági tárca főosztályvezető-helyettese beszélt Miskolcon, az Észak-magyarországi Autóipari Beszállítói Klaszter gyűlésén. Mint mondta, a cél az, hogy az iparágban ténykedők pályázzanak, és minél hamarabb eldőljön, sikerrel járnak-e, vagy sem. Nikodémus Antal azt mondta: elsősorban kutatás-fejlesztésre irányuló pályázatokra számítanak.