Ugrás a tartalomra

Változó hitelfeltételek

Létrehozva
Ülést tartott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Lakossági és Közösségi Szolgáltatási Osztálya.
Gúr Nándor, az osztály elnöke a gazdasági válság mikro-, kis- és középvállalkozókat érintő hatásairól beszélt, majd tájékoztatta a megjelenteket az általuk igényelhető hitelek feltételeinek változásairól. Így szóba került a mikrohitelezési rendszer, amelynek futamideje 5 évről 10 évre módosul, az igényelhető összeg pedig 10 millió forint lett. Gúr Nándor beszélt még a forgóeszköz-, valamint a fejlesztési és beruházási hitelek köréről és a hitelgaranciákról is. Az eseményen elhangzott még: a közeljövőben számos törvénykezdeményezés indul útjára, segítve ezzel a térség vállalkozóit.