Ugrás a tartalomra

Ön bizalmatlansági indítvány

Létrehozva
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bizalmatlansági indítványt kezdeményez maga ellen az Országgyűlésben. A miniszterelnök szombaton reggel ezt már közölte is az MSZP elnökségével. Az MTI úgy tudja, hogy a miniszterelnök azzal indokolta döntését, hogy így az MSZP a többi párttal egyeztetve találhat majd egy külső személyt a hatékony válságkezeléshez. 
Erre két hetük van. Gyurcsány Ferencet ez a döntés nem befolyásolja abban, hogy elinduljon az MSZP elnöki posztjáért. Közben egymás után közlik a hírpoltálok kiszivárgott a kongresszusának határozat tervezete melyben az olvasható, hogy legyen szakértői a kormányzás, hogy legyen kisebb, 199 fős parlament, feleannyi önkormányzati képviselő, és legyen mielőbb euró. A további sikereket a dokumentum szerint az ellenzék egy részének felelőtlen viselkedése akadályozta meg, de az sem használt az eredményességnek, hogy kisebbségi kormányzásba kényszerült a párt.

"A Magyar Szocialista Párt úgy értékeli, hogy a kormány a gyors felismerést követően haladéktalanul hozzálátott a pénzügyi, majd gazdasági válság hatásait csillapító intézkedések végrehajtásához. A válságkezelés azonnali feladatait a kormány sikeresen oldotta meg" - emelték ki a dokumentumban.
A párt határozattervezete szerint Magyarország számára nem járható az az út, amelyet a régió más országai követnek. Magyarországon az európai versenyképesség alapja a szociális béke megőrzése, a természeti erőforrások - elsősorban a termőföld és a víz - környezetbarát felhasználása, valamint a tudásközpontú gazdaság.