Ugrás a tartalomra

Fenyegetések és fokozott védelem a miniszterelnöknek

Létrehozva
A Köztársasági Õrezred április 5-ig lezárta a miniszterelnöki rezidencia környékét. A II. kerületi Szemlőhegyi út érintett szakaszának lezárását a kialakult belpolitikai helyzettel indokolták.Kedden éjfélig biztosan körül lesz kordonozva a Parlament közvetlen környéke is. A Köztársasági Õrezred indoklása szerint „a kialakult belpolitikai helyzetre tekintettel nem zárható ki, hogy a védett rezidencia környezetébe engedélyezett vagy spontán demonstrációk során, illetőleg azt követően nem alakulnak ki olyan magatartások, melyek jelentős kockázati tényezőt jelentenek a rezidencia és így a védett személy biztonságára. A védett személyek közül továbbra is a miniszterelnök úr a legveszélyeztetettebb. Ezt bizonyítják a neki, illetve családtagjainak címzett, folyamatosan küldött fenyegető és gyalázkodó postai küldemények, elektronikus üzenetek, illetve személyével kapcsolatos bejelentések.”
A lezárt rész pontosan a II. kerület Szemlőhegyi út Fajd utca és a Józsefhegyi út közötti szakaszán, a Szemlőhegyi út 40. és 48., illetőleg a Szemlőhegyi út 33/A és 37. számok közötti terület. Az őrezred szerint a zárás helyének pontos meghatározására azért van szükség, hogy mindenki előtt nyilvánvaló legyen, hol gyakorolhatja korlátozás nélkül a gyülekezési jogát, vagy tarthat egyéb nyilvános rendezvényt.