Ugrás a tartalomra

Fiesta a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban

Létrehozva
Az Internet kultúra népszerűsítését szolgáló, világméretű rendezvény-sorozatot, az Internet Fiestát évente rendezi meg az Internet Society. Magyarország 2000-ben csatlakozott az akcióhoz, amelyben kezdettől fogva fontos szerepet vállalnak a könyvtárak. Az Internet Fiesta rendezvénysorozata tehát évtizedes hagyományra tekinthet vissza. 2009-ben tizedik alkalommal hirdette meg az Informatikai és Könyvtári Szövetség a magyarországi fesztivált, melynek programjaira március 23. és 31. között kerül sor.
A felhíváshoz az elmúlt évekhez hasonlóan Borsod-Abaúj-Zemplén megye több településéről csatlakoztak: Arló, Borsodbóta, Borsodnádasd, Erdőhorváti, Felsőzsolca, Hidasnémeti, Kazincbarcika, Ózd, Sajónémeti, Sajóvelezd, Sárospatak, Szikszó, Tiszaújváros.
Miskolcon a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár, a Miskolci Egyetem könyvtára és a Városi Könyvtár négy fiókkönyvtára szervez programokat.
Napjainkban a könyvtári szolgáltatásoknak a hagyományos olvasásnépszerűsítő tevékenység mellett a számítógép, az Internet és az ezek segítségével elérhető információk közvetítése is szerves részei. Az intézmények kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy megismertessék használóikkal a korszerű technika által nyújtott lehetőségeket, hozzájáruljanak az információs műveltség megszerzéséhez és fejlesztéséhez.
Az Internet Fiesta idején igyekeznek még több gyermeket és felnőttet becsábítani a könyvtárba, megnyerni őket az olvasás, a korszerű információszerzés ügyének. A programsorozat lehetőséget teremt arra, hogy kötetlen, játékos gyermek-foglalkozásokon, az idősebb korosztály számára előadások, Internet használói tanfolyamok keretében mutathassák be elektronikus szolgáltatásainkat és gyűjteményünket.
Fontosnak tartják, hogy megmutassák a gyermekeknek és az aggódó vagy csak egyszerűen felelősen gondolkodó felnőtteknek is, hogy a játékok, a chatelés mellett a világháló milyen sok lehetőséget kínál a nyitott, érdeklődő, információra éhes, vagy csak egyszerűen szórakozni kívánó embereknek, gyerekeknek. Természetesen a lehetőségek mellett a veszélyekre is fel kívánják hívni a figyelmet, hisz védelem nélkül könnyen kiszolgáltatottá válhatnak gyermekeink.
Minden évben egy-egy kiemelt téma köré csoportosulnak a Fiesta programjai, melyek 2009-ben a következők:

– Könyvtárakból az Ügyfélkapun át

• okmányirodák szolgáltatásai
• adó- és járulékbevallás
• e-adatszolgáltatás
• nyugdíj e-ügyintézés
• elektronikus felvételi

– Virtuális könyvtár – virtuális szolgáltatások
• Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK)
• Elektronikus Periodika Adatbázis (EPA)
• NAVA
• OSZK Digitális Könyvtár (OSZKDK)
• könyvtári katalógusok
• egyéb adatbázisok (EBSCO)

– Könyvtárak az e-tanulásért
• e-tananyagok
• nyelvvizsgára felkészítő tananyagok
• online tanfolyamok
• továbbtanulási és ösztöndíj adatbázis
• NagyiNet