Foltos Húsvét címmel rendezett összejövetelt a mezőkövesdi Matyóföldi Foltvarró Klub március 21-én. A foltvarró klub tagjai ezúttal többféle típusú, formájú és összeállítású húsvéti nyuszikat készítettek. Emellett a találkozón harisnyából készült virágokkal is megismerkedhettek a résztvevők. Újdonság volt a rendezvényen, hogy az anyukák mellett a gyermekeket is foglalkozással várták. A kicsik a rajzolás, színezés mellett báránykát készíthettek, illetve húsvéti körjátékot, locsolóverseket tanultak. Az érdeklődők a foltvarrókkal legközelebb a Matyó Húsvét rendezvény során, a Kis Jankó Bori Emlékházban találkozhatnak.