A kitakarított területeken a résztvevők szórólapokat helyeztek ki, melyek a környezet megóvásának jelentőségére hívják fel a figyelmet.
Négy tonna szemetet szedtek össze
Létrehozva
KözéletBelföldKörnyezet
Közel négy tonna szemetet gyűjtöttek össze annak a lelkes, zömében mezőkövesdi fiatalokból álló társaságnak a tagjai, akik takarítási akciót szerveztek a Mezőkövesd és Szentistván között lévő, volt Katonai-tó, illetve tavak környékének tisztítására, karbantartására március 21-én. A résztvevők a háztartási hulladékokon túl, egyebek mellett építési törmeléket, hűtőszekrényt, kábeleket, elhasználódott gumiabroncsokat szedtek össze.