Ugrás a tartalomra

Színházi világnap a Miskolci Nemzeti Színházban

Létrehozva
A párizsi Nemzetek Színházának évadnyitója 1952. március 27-én volt. 1962 óta ennek a napnak az emlékére tartjuk meg a Színházi világnapot. A Miskolci Nemzeti Színház is tart programokat március 27-én, a Színházi világnapon. Előadások, nyílt próbák és színházbejárás mellett a gyerekek számára rajzpályázatot is hirdetnek.
11.00 Most mutasd meg!
A Miskolci Nemzeti Színház művészei improvizálnak. Fabók Mariann, Fandl Ferenc, Lukács Gábor, Pap Lívia és Vida Péter várja az érdeklődőket és a játszani vágyókat. Helyszín: Csarnok.
11.00 Habos kakaó Tháliánál.
Beszélgetés a művészeikkel. Egy békebeli habos kakaó és linzer mellett beszélget Komáromy Éva, Péva Ibolya, Csapó János és Kulcsár Imre. A beszélgetést Mikita Gábor vezeti. Legyen Ön is a vendégünk! Helyszín: Nagyszínház, emeleti előcsarnok.
11.00 Tánc, nyíltan, nyílt táncpróba.
A Miskolci Nemzeti Színház legfiatalabb tagozata díszbemutatóra készül. Krámer György, a Tánctagozat vezetője és Kozma Attila koreográfus két egyfelvonásos táncjátékának a próbái most zajlanak. Ezen a napon az érdeklődők bepillantást nyerhetnek munkájukba. Helyszín: Balett terem.
16.30 Sikerek, történetek.
Beszélgetés a Bon bon-díjas Vida Péterrel. A közelmúltban Bon bon-díjjal kitüntetett, és színházunkba ebben az évadban visszatért Vida Péterrel Filip Gabriella újságíró beszélget a Játékszínben, 16.30-kor.

Parti-Nagy Lajos: IBUSÁR. Bemutató előadás: március 27. 19 óra Kamaraszínház. „1992-ben, amikor a darabot írtam, volt egy nevem, Sárbogárdi Jolán, illetve volt egy kisregény, A test angyala” – számol be darabjáról a szerző. – „Úgy éreztem, tartozom ennek a kedves teremtésnek annyival, hogy sorsot írok neki. Megmutatom alkotás közben, a saját, szürke életében, illetve megírom, mi történik, ha e két dolog összeütközik. Megtettem hát Jolánt MÁV-menetjegykiadónak Ibusáron, és megírtam egy napját. Egy szomorú, ám végzetes őszi napját, melynek éjszakáján Sárbogárdi Jolán föllázad és előadja az általa írt operettet.”
Szereplők: Seres Ildikó, Fandl Ferenc, Vida Péter, Jancsó Dóra, Baj László, Kerekes Valéria, Bősze György, Szegedi Dezső Jászai-díjas, Hunyadkürti István Jászai-díjas, M. Szilágyi Lajos. Rendező: Ács János Jászai-díjas.

Richard Rodgers – Oscar Hammerstein: A muzsika hangja, március 27. 19 óra, Nagyszínház.
Szereplők: Vermes Tímea, Eperjesi Erika, Jambrik Boglárka, Majláth Mariann, Orth Éva, Fabók Mariann, Kis Milán, Zombori Zsanett, Lajhó Ruben, Bacskai Júlia, Lajhó Lilla, Kántor Boglárka, Szirbik Bernadett, Molnár Erik. Vezényel: Váradi Katalin. Rendező: Korcsmáros György Jászai-díjas.
Az előadások előtt Augusto Boal brazíliai színigazgató, író, politikus Színházi világnapi üzenete hangzik el.

Színházbejárás

A Színházi világnap alkalmából a nézők betekinthetnek a kulisszák mögé, megismerhetik az előadások létrejöttének hátterét. Jelentkezéseket kizárólag előzetes bejelentkezés után fogadnak el, korlátozott létszámban a 46/516 737-es telefonszámon. A csoport 13 órakor indul.
A Színházi világnap programjai – az Ibusár és a Muzsika hangja című előadások kivételével – ingyenesen látogathatók. Jegyek korlátozott számban március 18-tól a színház Jegyirodájában igényelhetők.

Színházi világnap a miskolci Színháztörténeti és Színészmúzeumban

Délelőtti gyermekfoglalkozások:
– Bábos játszóház a húsvét jegyében óvodásoknak és kisiskolásoknak
– Shakespeare-glóbusz – játékos előadás az angol reneszánsz színházról
Egész napos nonstop videóvetítés: a miskolci operettjátszás alakjai archív felvételekenCsoportokat előzetes bejelentkezés alapján tudnak fogadni.
Időpontegyeztetés a Színháztörténeti és Színészmúzeum programjaira a 30/660-92-99-es telefonszámon.

Pinokkió rajzpályázat

Színházi élményeid alapján készíts rajzokat! Rajzold le kedvenc szereplőidet, vagy jelenetedet! A legszebb alkotásokat kiállítjuk, jutalmazzuk! Fődíj: a 2009-2010-es évadra szóló 2 db gyermekbérlet.
Beküldési határidő: 2009. április 30.
Cím: Miskolci Nemzeti Színház, 3525. Miskolc, Déryné u. 1.