Ugrás a tartalomra

23 ezernél több munkanélküli

Létrehozva
Több mint 23 ezer ember vesztette el munkáját csoportos létszámleépítés során 2008. október elseje és 2009. március 20-a között – erről tájékoztatta a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal az Országgyűlés Foglalkoztatási
és Munkaügyi Bizottságát a bizottság hétfői ülésén. Busch Irén, a hivatal statisztikai és elemzési főosztályának vezetője elmondta: a múlt ősz óta összesen 23 055 embert bocsátottak el csoportos létszámleépítés keretében
országszerte, közülük az idén márciusban 3270-at. A főosztályvezető aláhúzta: ebből a létszámból meglehetősen kevesen – 2009 februárjáig mindössze 2664-en – fordultak a munkaügyi kirendeltségekhez azért, hogy új munkát találjanak. A legkevesebben a közép-magyarországi régióban jelentkeztek a kirendeltségeknél, míg a legtöbben Észak-Magyarországon vélték úgy, hogy az állami hivatalokon keresztül
találhatnak új állást.