Ugrás a tartalomra

A torkos csütörtök mérlege

Létrehozva
Míg tavaly 180 ezer vendég foglalt asztalt, idén 230 ezren látogattak el étterembe a torkos csütörtökön. Minden eddiginél több vendéget mozgatott meg a Magyar Turizmus Zrt. idei "torkos csütörtök" akciója. A legfrissebb adatok szerint országszerte mintegy 230 ezren látogattak el a programban részt vevő 1300 étterembe február 26-án. Az MT Zrt. tájékoztatása szerint 2007-ben több mint 54 ezren, míg tavaly már hozzávetőlegesen 180 ezer vendég foglalt asztalt a kezdeményezésben részt vevő éttermekben. Telt ház miatt az éttermek 72 százalékának kellett visszautasítani vendégeket.