Az utóbbi időben a gyalogos-átkelőhelyeken, illetve annak közvetlen közelében több olyan közúti közlekedési baleset is történt, amelynek sértettje gyalogos volt.
Tekintettel a fentiekre – a lakott területen található kijelölt gyalogos-átkelőhelyek biztonsága érdekében – április 5-ig tartó országos ellenőrzéssorozatba kezdett a rendőrség, így a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság is. Az akció során azon gyalogos-átkelőhelyeket ellenőrzik kiemelten a rendőrök, amelyek fényjelző készülékkel nincsenek biztosítva. Ezeken a helyszíneken sebességmérő berendezés, illetve a szabálysértés dokumentálására alkalmas egyéb eszköz felhasználásával rögzítik a gépjárművezetők által esetlegesen elkövetett szabálysértéseket. Mindezt annak érdekében teszik, hogy a járművezetők betartsák a KRESZ rendelkezéseit, és elsőbbséget adjanak a gyalogos-átkelőhelyen közlekedő gyalogosoknak. Az ellenőrzés a szándékok szerint „rákényszeríti” a járművezetőket, hogy a gyalogos-átkelőhelyet mindig kellő körültekintéssel és fokozott óvatossággal közelítsék meg.

Az akciósorozat eredményes végrehajtása érdekében az ellenőrzéseket a rendőrség a területileg illetékes polgárőr szervek bevonásával hajtja végre.