Ugrás a tartalomra

Hó hullott az éjszaka

Létrehozva
Nem, nem tévedés... Nem januárt, vagy februárt írunk, hanem március 25-e, Irén napja van. A naptárt is meghazudtoló időre ébredhettünk, hiszen kitekintve az ablakon láthatjuk, hogy fehér leplet öltött Észak-Magyarország térsége. A látványon túl érdemes erre a közlekedőknek is figyelni, hiszen csúszósak, nyálkásak lettek az utak. A hegyi szakaszok még veszélyesebbek lehetnek.
Ott valószínü -a lakott területekkel ellentétben- a nap folyamán később olvad el a lehullott hó. Az biztos, hogy aki korán reggel kel útra, annak takarítania kell a gépkocsija szélvédőjét. Egyébként az Iréneken kívűl ma még ünnepelnek az Íriszek, a Kristófok, a Máriák, a Lúciák, a Cézárok, és a Mátkák. 

Ha már a dátumot jeleztük, néhány a naphoz kapcsolódó jeles évforduló:
1881-ben, azaz 128 éve megszületett Bartók Béla világhírű magyar zeneszerző és népdalgyűjtő.
1926-ban, azaz 83 éve megszületett Papp László ökölvívó, háromszoros olimpiai bajnok.
1942-ben, azaz 67 éve megszületett Aretha Franklin amerikai soulénekesnő, zongorista és zeneszerző.
1910-ben, azaz 99 éve meghalt Mikszáth Kálmán író.
1922-ben, azaz 87 éve Budapesten meghalt Hugonnay Vilma, az első magyar orvosnő.
1962-ben, azaz 47 éve Lausanne-ban 78 éves korában meghalt Auguste Piccard svájci fizikus, akinek elsőként sikerült közel 16.000 méter magasságba repülnie.
1857-ben elkészítették az első fotót a napfogyatkozásról.
1983-ban kibocsátották az 1000 Ft-os bankjegyet
1989-ben újra megnyílt Párizsban a Louvre Múzeum, a mára már szimbólummá vált üvegpiramissal kiegészítve.